Manapság gyakran találkozunk rókákkal városias lakókörnyezetünkben is. Sokan úgy tudják, csak a veszett rókák „mennek be” lakott területre, ez azonban egyáltalán nem igaz. A róka életmódja és táplálkozása remekül alkalmazkodott az emberi környezethez. A településeken állandóan rendelkezésre álló rágcsálófajok, melyek a róka fő zsákmányállatai, ezen kívül a nem megfelelően tárolt hulladék, és a macskáknak kitett eledel sokkal biztosabb és kényelmesebb táplálékforrás a számára, mint amit az erdőn-mezőn képes megszerezni magának. Képes megszokni az ember közelségét, láthatóan félelem nélkül mozog az utcákon és kertekben. Önmagában tehát az, hogy rókát látunk lakott területen, nem azonosítható azzal, hogy az állat veszett volna. Ha találkozunk vele, kellő távolságból hívjuk fel magunkra a figyelmet például tapssal, kiáltással, majd adjunk az állatnak esélyt (néhány másodpercet és elegendő teret, azaz ne álljuk el a menekülés útját), hogy elmenjen. Az egészséges róka, ha nem is esik kétségbe a látványunktól, de biztos, hogy kitér előlünk, igyekszik elkerülni a közeli találkozást.
Mikor gyanakodjunk mégis veszettségre? Akkor, ha az állat nappal is az ember közelébe megy, sőt, a félelem jelei nélkül hagyja magát néhány lépésre megközelíteni, vagy akár megfogni; akkor, ha embert vagy háziállatot támad meg; illetve akkor, ha görcsrohamokat vagy bénulást (pl. állkapocs lógása) látunk rajta, vagy a fenti tüneteket követően elpusztul. Ilyen esetben a helyi hatósági állatorvost kell értesíteni, vagy a NÉBIH Zöld Számán bejelentést tenni!
A rókával azonban, akár egészségesnek tűnik, akár betegnek, minden kontaktust kerülni kell, azaz tilos megfogni! A hulladékot megfelelően zártan kell tárolni, hogy ne vonzza oda a rágcsálókat és a rókákat, a húsevő háziállatainkat (kutya, macska) pedig rendszeresen oltatni kell veszettség ellen. Ezekkel az alapvető intézkedésekkel már nagyon sokat tettünk a veszettség megelőzéséért.